Önmagamról mit írjak? Hol születtem s mikor? (1996.09.23. Debrecen) Hol élek és mit csinálok? (Kóspallagon és festek) Mit szeretek? (Az életet! Annak formáit, színeit, dinamikáját, kiszámíthatatlanságát. A szenvedést és örömöt, szenvedélyt, táncot, természetet, cicát, növényt, sört, bort, kaparót, józanságot, ember-állatot. Az élet Felfogható és Felfoghatatlan megnyilvánulásait.) És mindezt hogy élem túl? (Természetesen a humor segítségével. Próbálják meg elképzelni az életet nevetés nélkül! Borzalmas lenne!) De vajon számít ez? Felfogásom szerint a művészet szemszögéből az én kis életem csupán csak jelentéktelen információ halmaz. „A művészet örök, az élet rövid.” Milyen igaz! Úgyhogy magamról nem is papolnék tovább.
Mit gondolok a művészetről és alkotásaimról, az alkotás folyamatáról? Na, hát arról aztán végképp nem akarok emelkedett filozofikus gondolatokat árasztani, inkább más művészek remekművei mögé bújva fejteném ki az erről alkotott véleményemet, hiszen ezek a nagy gondolkodók sokkal szebben és pontosabban fogalmazták meg a lehetséges válaszokat. (Természetesen még sok más ezer embertől ide férne rengeteg idézet, de az azt hiszem nem férne ki, úgyhogy szelektáltam egy párat, remélem, ha mást nem, azt azért majd élvezni fogják!)
Végezetül két dolgot szeretnék mondani:
Az első: Már kiskoromban kijelentettem, hogy „színésznő, táncosnő és festőnő szeretnék lenni.” Hát azóta a buzgalmam kicsit alábbhagyott, megelégedek én a festőnői csodás életpályával, az is elég nekem! De az aztán már szinte rögeszmémmé vált. Függőség, ami ellen harcolni számomra képtelenség, ezért aztán hiábavaló dolog lenne kizárni az életemből ezt a „valamit”. Nevetve szoktam mondani, hogy „A művészet éltet és tönkretesz.” Hálával és óriási köszönöttel tartozok mindazoknak az embereknek, akik ezt a „függőségemet” megértik és elfogadják. Családomnak, barátaimnak és mindenkinek, aki buzdít és bátorít, támogat (akár megrendelésekkel, képvásárlással), mert nélkülük még idáig sem jutottam volna el.
Aki pedig értetlenül vonogatja a szemöldökét és undorral vegyes csodálkozással kérdezné tőlem, hogy márpedig ezt minek kellett csinálnom, és hogy vajon ezekkel az alkotásnak nevezett valamikkel mégis kit akarok én kielégíteni? Annak csak azt tudom válaszolni: Hát elsősorban magamat!
És most énekeljünk együtt!
„Hiszek a szellem szentségében és az egy és oszthatatlan művészet igazságában. Hiszem, hogy ez a művészet isteni forrásból fakad, és minden ember szívében él, akit az égi fény megvilágított. Hiszem, hogy aki egyszer megízlelte e nagy művészet magasztos gyönyöreit, az mindig odaadóan ragaszkodik hozzá, sohasem lesz képes megtagadni. Hiszem, hogy a segítségével valamennyien üdvözülhetünk. Hiszek a végítéletben, amikor szörnyű büntetés sújtja mindazokat, akik itt a földön kalmárkodni merészeltek e tiszta és fenséges művészettel, akik aljas nyereségvágyból beszennyezték és lealacsonyították. Hiszem, hogy e nagy művészet hűséges szolgái viszont megdicsőülnek, hogy égi sugárzás, jó illatok és dallamos zene légkörétől övezve fogadtatnak vissza, és minden harmónia isteni forrásában fognak lakozni örökkön, örökké"
Bengt Danielsson: Gauguin élete Tahitin (Budapest, 1967, Gondolat Kiadó, 123-124.)
